Leírás
A nagy, középső rekesz belül mérve 30 centiméter hosszú, 20 centiméter széles és 20 centiméter mély. Ezt a nagy rekeszt azonban tovább oszthatjuk kettő, három, vagy akár négy részre is a táskában található, tépőzáras elválasztókkal. Egyben használva akár a nagyobb méretű szerelékes dobozok, megfelezve a kisebb méretű társaik is kényelmesen elférnek, ha pedig 4 külön rekeszre osztjuk, akár orsótartó táskának is tökéletesen használható.
Két oldalt egy-egy 18×18-as, 7 centi széles oldalzsebbe helyezhetjük a kisebb kellékeket, eszközöket, aprócikkeket, amik jó, ha kéz alatt vannak. Az első, 23,5×18 centis, szintén 7 centiméter széles első zsebbe pedig könnyedén helyezhetjük az engedélyünket, mérleget, tollat, szemetes zsákot – egyszóval mindent, ami kötelező.
A könnyű hordozhatóság érdekében a Camou válltáska kapott egy pár fület, melyekkel könnyedén tudjuk a kezünkben vinni felszerelésünket, illetve egy, akár több, mint 1 méter hosszúságig állítható, kényelmes vállpántot, amivel már a nagyobb távolságú séták is jelentősen komfortosabbak lesznek.
A Carp Expert Camou válltáska sokoldalúságának és széleskörű testreszabhatóságának köszönhetően bármelyik horgászmódszer kedvelőjének kiválasztás lehet, függetlenül attól, hogy kezdő, vagy haladó pecásról beszélünk.




What others are saying
There are no contributions yet.